Add ajándékba a játék és a tudás örömét!

40 fölött simán csak megélni a boldogságot!?

2017. április 15. - Okosodj Velünk

Vannak, akik korán alapítanak családot, és vannak, akik később. Vannak, akik „együtt nőnek fel” a gyermekekkel, és vannak, akik „bölcs öregként” egyengetik csemetéik útját. Én úgy érzem, hogy egyik kategóriába sem tartozom igazán. Bár 43 évesen tagadhatatlanul „együtt érek be” szép lassan gyermekeimmel.

Közhely, de igaz: mintha tegnap lett volna a 40. születésnapom, aminek a gondolata alaposan lesokkolt. Kimondani és leírni, hogy 40 éves vagyok, miközben lélekben még szinte tinédzsernek érzem magam… Jaaaj!

Emlékszem rá, hogy megkértem a férjemet, hogy ne szervezzen meglepi bulit, ne rendezzünk hatalmas családi ünneplést, és ne legyen sátras ünnep aznap, virággal, konfettivel és lufival.

Emlékszem, hogy elkezdtem számot vetni: mit értem el, mivel vagyok több, 40 évesen? Mennyivel vagyok okosabb, érettebb, sportosabb vagy esetleg szebb? Vagy esetleg sutább, hülyébb és cikibb? Sokan mondják, hogy ez a legszebb kor egy nő életében. Elkezdtem hát keresni a saját életem szépségeit. Ha mindenki azt mondja, hogy ez a legjobb kor, akkor már csak elhiszem nekik :)

Az első számvetés

Nos, sok mindenem van és sok mindenem nincs – ez tény!
Vannak például dolgaim, amiket akár szégyellhetnék is; karikák a szemem alatt, vannak terhességi csíkjaim, a melleim sem olyan feszesek, mint valaha (sőt!), vannak nevető ráncaim, vannak bőrhibáim és vannak nehéz napjaim.

De mi is van valójában emögött a sok „rémisztő” dolog mögött?
A karikák a szemem alatt azért vannak, mert sokat dolgozom, és sokat törődöm a gyerekeimmel, így az alvásra marad a legkevesebb időm. Vannak utálatos „csíkjaim”, mert 3 fantasztikus gyerek növekedett egyszerre a méhemben és ez bizony eltüntette a sima bőrt és a kockás hasat (ezen azért még dolgozom:)) A nevetőráncaimat a szüleimnek, barátaimnak, a kollégáimnak és a gyerekeimnek köszönhetem. Hogyan is haragudhatnék azokért a „szépséghibákért”, amit az a millió boldog és vidám pillanat rajzolt az arcomra, amiért ma olyan hálás vagyok a sorsnak?
A könnyek, a csalódások, az átvirrasztott éjszakák és a rengeteg stressz is nyomott hagyott rajtam. Talán pár rossz és fájó emléket kitörölnék az életemből, de vajon akkor is ez az ember lennék, mint ma? Nem hiszem! Maradjanak hát ők is velem, tanítsanak, és tegyenek többé a kínzó emlékeim is.

cheers.jpg

Tehát: tényleg örülök annak, amim van!

43 éves koromra megtanultam, sőt, a saját bőrömön tapasztaltam, hogy a boldogság eltűnhet hosszabb-rövidebb időre az életünkből. Ezért úgy döntöttem, hogy megtanulom inkább értékelni az életemet. Most, amíg ezek a klassz dolgok megvannak benne, és nem később kesergek azon, hogy miért nem volt nekem soha semmi elég jó…

Most már valóban minden elkezdett a helyére kerülni; figyelem a boldogság minden arcát, mert igenis ott van az életemben, csak néha álruhát ölt. A pillanat, amikor a gyerekeimmel őszintén és egymásra figyelve beszélgetünk; vagy amikor egy veszekedés után kibékülve, este egymást átölelve kívánunk jó éjszakát.

Mostanra megtanultam helyesebben kommunikálni, kimondani bátran a gondolataimat, és az érzéseimet. Mitől kéne félnem? Nem baj, ha nem felelek meg mindenkinek. Miért is akarnék az egész világ kedvence lenni? Köszönöm mindenkinek, aki része volt az életemnek, de valamiért tovább lépett. Hálás vagyok azoknak, akik most is mellettem vannak. Az az elsöprő érzés, hogy anya vagyok, és hogy én is a gyermeke lehetek a szüleimnek (akiket még szeretnék sokáig magamhoz ölelni), minden bánatomat felülírja!

Megtanultam a nagy „hasraesések” után újra talpra állni; megtalálni önmagam, és új dolgokat megtanulni. A nyomorúságos pillanatokban és kapaszkodókat találni, és lelkesíteni magam vagy a gyermekeim. Nem mások életét elirigyelve élni, csakis a saját lehetőségeim és képességeimet maximálisan kihasználva tenni magamért, a családomért.

A világ szerintem…

Ilyen csodálatos 43 évesnek lenni! Szóval, aki (balgán, mint én) aggódik a kora miatt, az gyorsan felejtse ezt el. Mindegy hogy melyik kerek szám közeledik az életünkben, 30, 40, 60, vagy 70… engedjük magunkhoz közel az éveket, adjon belőle az Isten jó sokat nekünk!

Bár nem érzem magam gurunak, sem Coelhonak, sem dalai lámának, de ha összefoglalnám a „jótanácsaimat”, én ezt mondanám a gyermekeimnek és másoknak:

  • Élj bátran!
  • Nyugodtan kérj segítséget, ha úgy érzed, szükséged van rá!
  • Bátran mond ki az érzéseidet, ha ez segít lezárni vagy elkezdeni egy értékes kapcsolatot!
  • Tanulj meg új dolgokat! Akár atomfizikát is tanulhatsz 40+ évesen, ha ez érdekel! ;-)

És végül: légy nagyon boldog!