Add ajándékba a játék és a tudás örömét!

Mennyit számít egy tanár egyénisége?

2017. március 05. - Okosodj Velünk

Mennyire fontos a tanár személyisége egy gyermek életében? Szerintem nagyon. Mindannyiunknak vannak emlékei jó és rossz tanárokról, akár az általános iskolából, akár a felsőoktatási intézményekből. A tanár személyisége gyermekeink számára sem kevésbé fontos. A mai írásban néhány személyes példával mutatom meg, mennyire is…

Más elvárásaink vannak egy kisiskolai tanítóval és mások egy egyetemi proffal szemben. Mégis legalább egy olyan tanárt mindenki tud mondani, aki meghatározó volt az életében. Aki miatt belevágott egy nehezebbnek tűnő felvételibe, vagy aki miatt rájött, hogy a történelem valóban érdekes és szerethető tantárgy. A szomorú csak az, hogy túl sok ilyen pedagógust nem tudunk összeszámolni azok alatt a hosszú évek alatt, amit egy átlagos ember eltölt az oktatási rendszerben. Pedig az alapiskolák elvégzése is jó néhány évbe beletelik. Vajon miért hozunk ilyen kevés pozitív élményt a pedagógusainktól?

teacher.jpg

Én sok szempontból szerencsésnek tartom a gyerekeim helyzetét; például szuper anyukájuk van:) Na jó, viccen kívül: fantasztikus tanítóval kezdtük az első osztályt, aki nem csak pedagógusnak volt különleges, de a személyisége is szerethető volt. Örömmel tanította a gyerekeimet (pedig hármasikrekkel egy osztályban kifejezetten nehéz volt), segítette őket a nehéz helyzetekben és úgy hiszem, hogy szerette is őket. Kellő tapasztalattal rendelkezett tanárként és emberként egyaránt.
Ez vajon a korral jön? Kellően sok évig kell ahhoz tanítani, hogy meglegyen a rutin? Nem tudom. Találkoztam már „szemtelenül” fiatal pedagógussal is, aki annyira értett a srácok nyelvén, olyan fantasztikus humora volt és olyan átérzéssel tanított, mint egy bölcs öreg. Ezért azt gondolom, hogy a személyiség a legeslegeslegfontosabb ismérve a jó tanárnak. Nem számít a több éves tapasztalat, ha nem párosul hozzá remek személyiség. Lehet valaki a fizika legnagyobb szakértője, ha nem tudja ezt 21 századi nyelvezettel átadni a srácoknak.

Szenvedély az oktatásban

A mai gyerekeknek már nem lenne szabad csak a „hagyományos” (és valljuk be sokszor unalmas) módszerekkel tanítani. Tudom, hogy a lehetőségek az iskolákban korlátozottak (legyen az anyagi, vágy bármilyen más korlát), de a legnagyobb hiba, amit a rendszer és a pedagógustársadalom elkövethet az, ha nem figyel a mai kor gyermekére. Legyünk őszinték, a legtöbb iskolában például az informatika tanítása szégyenteljes; nincsenek megfelelő termek, gépek és lehetőségek. Mindez abban a korban, amikor az informatika és a technikai fejlődése úgy száguld, mint egy gyorsvonat. Egy olyan tantárgyról beszélünk ráadásul, amit a mai gyerekek rajongva imádnak (még a lányok is).  Örömmel tanulnának új dolgokat a témával kapcsolatban és szívesen gyakorolnák akár órákig is a programozást. Itt lenne a lehetőség, hogy szárnyaljon a tanár és diák. Ehhez képest az informatika órák unalmasak, lényegtelen dolgokat gyakorolnak hetekig, zéró kreativitást és vidámságot tesznek bele a tanításbába.

Vagy vegyük a nyelvoktatást. Lehetek brutálisan őszinte: az idegen nyelvek oktatása egyszerűen katasztrófa. Igen, tudom… sok a gyerek, nem egyformák a képességek. De megint…. egy „jófej” tanár, aki valóban képes a nyelv iránti rajongását átadni humoros, érdekes  formában a gyerekeknek, az egy életre meghatározhatja a srácok hozzáállását a nyelvek szeretetéhez. Biztosan sokan jártunk úgy, hogy az iskolai kötelező nyelvet egyáltalán nem sikerült elsajátítani, míg más idegen nyelvet „vígan és dalolva” megtanultunk; pusztán azért mert a megfelelő motiváltságú pedagógus oktatta. A szótanulást nem lehet kihagyni egyetlen nyelvből sem, pedig ez kifejezetten az unalmas része a dolognak. Lehet úgy is tanulni, hogy bemagolom. Vagy lehet úgy is, hogy hozzárakok a tanuláshoz egy Sztori kocka társasjátékot és máris nevetve, bénázva, játszva megy mélyre a tudás.

Én mindig szerettem az angol tanáromat, mert meseszépen beszélte a nyelvet és fiatal korom ellenére is nagyon határozottan „levettem”, hogy mennyire rajongója a tantárgyának. És ehhez párosult az a személyiség és alázat, ahogy a nyelvoktatásra és a diákokra tekintett. Szerette és jól tanította. Pedig nyilvánvalóan neki is volt rossz napja, nála is biztosan kialakult egyszer-egyszer egy nehezebb élethelyzet. Mégis olyan útravalót adott át nekem, ami tényleg egész életemen végig elkísér.

A szuper-oktató

A sport oktatásáról és megszerettetéséről is hasonlóan gondolkodom. Kemények az edzések? Nem baj! Azért visszük a srácokat le a pályára, hogy erősödjön a karjuk, a szívűk, az elszántságuk és a kitartásuk. Hogy a vereségek után is fel tudjanak állni és újra megpróbálják a „lehetetlent”. És tudod, mi segíti át az én gyermekeimet a nagyon-nagyon nehéz pillanatokon? Az edző humora! Nemcsak kedvelik őt, hanem tisztelik az eredményeiért. Büszkék rá, amikor versenyre megy, mert látják, hogy az oktatás mellett is aktívan versenyzik és igyekszik eredményes lenni. Még csak arra sem lenne szükség, hogy én szeressem az edzőt (de azért persze furcsa lenne, ha én nem kedvelném, hiszen akkor nem tudnám teljes szívvel rábízni a gyerekeket). A srácoknak kell szeretni és tisztelni őt!

Azt gondolom, hogy nem várunk szerintem – mi szülők – nagyon nagy dolgokat a mai tanároktól: „csak” annyit, hogy legyen motiváltak, naprakészek, vidámabbak… hogy a motiváltságukat, a friss tudásukat és a jókedvüket átadhassák gyermekeinek.

Te mit gondolsz erről?

Mentés