Add ajándékba a játék és a tudás örömét!

Hogyan közlekedjen önállóan gyermeked?

2016. október 09. - Okosodj Velünk

Minden édesanya célja, hogy gyermeke felnőtt korára magabiztos, és sikeres lehessen. Ehhez hosszú utat teszünk meg közösen, ami során lépésről-lépésre sajátítja el a csemete az önállóság elemeit. Szülőként azonban rajtad van a felelősség, hogy az önjáróság mellett a biztonsága védelmére is megtanítsd. A kettőt kombinálni nem lehetetlen, megpróbálunk segíteni…

Az első közös lépésektől

Talán nevezhetjük az első közös megpróbáltatásotoknak a szülés folyamatát, amikortól egy pici kis emberi lény „leválik” a testedről, mégis mindenben tőled válik függővé. Legyen szó étkezésről, fáradtságról, vagy esetleg valamilyen bánatról, gyermeked mindig hozzád fordul majd.
A bölcsi, ovi, az intézményes nevelés megkezdésével a kicsik életében a szülők mellett azonban új személyek jelennek meg, akikhez fordulhatnak. Ilyen korra esik az első leválás időszaka is, amikor átalakul, és kissé meglazul a szülő-gyermek kapcsolat. Ideális esetben ekkora már a gyermek ismer olyan alapvető szabályokat, amelyekkel óvhatja saját testi épségét akkor is, ha távolabb van a szülőtől.

A szülők többségének az egyik legnagyobb kihívása, hogy mikor és hogyan kezdjék meg az önálló közlekedésre való nevelést, vagy, hogy mikortól hagyhatják egyedül gyermeküket otthon.
A legtöbb szülő 9-10 éves kor környékén érzi elég érettnek gyermekét arra, hogy sok gyakorlással és tanítással ezek bekövetkezhessenek. Az otthon biztonságossá tételével (értjük ez alatt például a vegyszerek, a vágó-szúró eszközök elzárását), az alapvető biztonság védelmi tudnivalók átadásával viszonylag hamar egyedül hagyhatod rövid időre gyermeked, de az első alkalmakkor jó, ha segítséget kérsz egy szomszédtól, vagy közelben lakó rokontól, hogy gyermeked hozzá fordulhasson, ha bármi problémája akad. Nálunk nagyon bevált, hogy a hűtőre kiírtuk a legfontosabb feladatlistát arra az esetre, ha egyedül kellene megoldani valamilyen „vészhelyzetet” (kihez forduljon, ha például orvosi segítségre van szüksége; melyik szomszédhoz csöngessen be, ha nem véletlenül kizárja magát a lakásból).

road_masolata.jpg

Önálló közlekedés

Bizony az önállóságra nevelés sok rejtett kockázatot jelent, amelyeket előre nem lehet kivédeni. Engedned kell, hogy saját élményekre, tapasztalatokra tehessen szert, miközben biztonságáért aggódsz. Nem szabad, hogy a negatív gondolatok annyira eluralkodjanak rajtad, hogy inkább minden lépését kíséred! Anyaként a legtöbb, amit tehetsz, hogy az ismertebb veszélyforrásokra felkészíted és megtanítod őt saját magára vigyázni. Néhány tippel és gondolattal ebben szeretnénk neked segíteni, hogy minél könnyebben vegyétek ezt a próbatételt.

Amikor közlekedni tanítod, akkor például nem csak közlekedni tanítod, hanem sok más tulajdonságot és személyiségjegyet alapozol meg:

  • magabiztossá válik:

Az egészséges önbizalom a személyiségfejlődés elengedhetetlen eleme. Az önmagukban bízó gyermekek sokkal könnyebben illeszkednek be egy közösségbe, továbbá a tanulási képességeik is jobbak.

  • építed a szülő-gyermek kapcsolatotokat:

A kicsik rettentően vágynak szüleik elismerésére, ezért is keresik a saját maguk kihívásait, amelyekben bizonyíthatnak. Ilyen megpróbáltatás lehet az egyedül történő közlekedés is, amelyre ha kellőképpen felkészíted, sikerrel veheti az akadályt.

  • Fejleszted a gondolkodását

Nem mondunk újat, ha azt állítjuk, a gyerekeknek nincsen, vagy nem olyan jelentős a  félelemérzetük. Ez többek közt az agyi fejlődésük sajátosságának köszönhető, ugyanis az őket vezérlő motor a jelen idő, ez pedig nehézzé teszi a jövőbeni veszélyek észlelését. Ha megtanítod, hogy mik azok az óva intő jelek, amelyekre figyelnie kell, azzal a gondolkodását is fejleszted.

3 dolog, amire feltétlenül meg kell tanítanod gyermeked, ha egyedül közlekedik!

Lássuk mi az a néhány alapvető dolog, amit okvetlen meg kell tanítanod gyermekednek az első önálló útja előtt:

  1. Nem állunk szóba idegenekkel!

Ez a mondat kinek ne lenne ismerős gyerekkorából? Nem véletlenül, hiszen ez az egyik legfontosabb tanítás. Ezt gyakorolhatjátok akár közösen is, például egy szabadtéri rendezvény alkalmával, amikor rengeteg idegennel találkozhattok. Fontos, hogy ne rémisztő történetekkel riaszd el, hiszen így könnyen a ló túloldalára eshetsz, és szorongást válthatsz ki. Inkább magyarázd el neki, hogy nincsen olyan indok, ami miatt egy idegennek szóba kéne elegyednie egy gyermekkel. Én azt tanítottam a gyermekeimnek, hogy soha nem fogok olyan embert küldeni értük az iskolába, akit ők nem ismernek személyesen. A legelső dolog tehát, amit érdemes megtanítani a gyermekednek az a JELSZÓ! Találjatok ki közösen egy olyan szót vagy mondatot, amit csak ti ismertek. Ha bárki azzal a szöveggel állítana oda a gyermekedhez, hogy az anyukád/apukád barátja vagyok, akkor annak a személynek a jelszót is ismernie kell. Aki a jelszót nem tudja, abban az emberben nem bízhatnak meg! Ne szégyelljenek (akár hangosan is) segítséget kérni, ha veszélyben érzik magukat.

  1. Mit tegyen, ha esetleg eltévedt?

Bizony minden eshetőségre érdemes felkészülni. Habár ma már a mobiltelefon megkönnyíti a kommunikációt, ha bármi gond lenne, de előfordul, hogy lemerül, nincs térerő, elromlik, nem vagy elérhető, vagy éppen a telefonba sem tudja elmondani, hol van. Érdemes ilyen eshetőséget is átbeszélnetek, hogy kihez, és miként forduljon, ha úgy érzi, elveszett.

  1. A közlekedés szabályai

Sokan a KRESZszel először az autóvezetés során találkoznak, azonban jóval előbb szükséges a közlekedés szabályainak megismerése. Különösen akkor, ha gyermeked egyedül fog utazni. Ezt sok gyakorlással, játékos mondókákkal hamar elsajátíthatja, így akkor sem lesz gond, ha magától kell eligazodnia az úton.

Nem kell tehát félned attól, hogy önálló legyen csemetéd, mert ha minden szükséges információt ismer, tudni fogja, miként boldoguljon. Bízz hát a tanításodban és gyermekedben és tegyétek meg az első lépéseket az önállóság felé.

Mentés

Mentés