Add ajándékba a játék és a tudás örömét!

Segítség, kishitű a gyermekem! Hogyan adjunk önbizalmat a gyereknek?

2016. szeptember 16. - Okosodj Velünk

A mai poszt egy kicsit rendhagyó lesz: ma nem akarjuk megmondani a tutit, nem mondjuk el, hogyan csepegtess önbizalmat a gyerekbe. Ma inkább mesélünk egy kicsit magunkról, és ha magadra (meg a gyermekedre) ismersz, kommentelj: gondolkodjunk közösen, segítsünk együtt a gyerekeinknek!

Adott egy jó képességű ikertrió: a mi ikreink. Az iskolában nagyon jól teljesítenek, és a heti rendszeres sportfoglalkozásokról is sok dicsérettel térnek haza, mindhárman nagyon ügyesek, mégsem egyformák. A képességeik nagyon hasonlóak, az egyikük mégis tele van bizonytalansággal: folyamatosan extra megerősítést vár a környezetétől, ugyanakkor rengeteg szeretet és alázat van benne a testvérei iránt, régebben arra is képes volt, hogy becipzárazza a száját, nehogy a helyes matek megoldást a másik előtt mondja meg, ezzel megfosztva őt a dicsőségtől.

Sok dolgot megpróbáltunk már, hogy feloldjuk benne a görcsöket, és büszkén mondhatom, hogy mára már van némi javulás. Már nem ad át minden áron a dicsőséget a testvérének, ami azért bizakodásra add okot - nekünk, a szüleinek. De még hosszú az út az önbizalomig…

Mitől alakul ki a kishitűség?

A gyerekek igazán sokszínű személyiségek, ráadásul személyiségjegyeik folyamatos változásban vannak. Hogy milyen karakterré válnak felnőtt korukra, azt a genetika és a számtalan külső behatás, környezeti ráhatás határozza meg, amikkel életük során találkoznak. A genetikailag szerzett tulajdonságokon változtatni nehéz, szinte lehetetlen, míg a tanult viselkedési formák könnyebben módosíthatóak.

De mi a helyzet az egypetéjű ikrekkel, akik teljesen azonos környezetben nőnek fel? Őket mi teszi más más egyéniséggé?

A kishitű gyerekek esetében sokszor nem arról van szó, hogy alkalmatlanok lennének egy adott feladat elvégzésére, sokkal inkább a gondolkodásukkal blokkolják a képességeiket. Ez az adottságaiktól független: a magukban nem bízó gyerekek semmivel sem ügyetlenebbek, csupán az agyukban lévő félelmek rombolják képességeiket és kitartásukat. Ezáltal sokkal rosszabb lesz a teljesítményük és hangulatuk is, a fejlődésük lelassulhat.

Bármilyen hihetetlen, de a szakemberek szerint a kishitűségnek vannak előnyei is: ha a gyermek le tudja győzni ezt a hátrányt (ami már-már emberfeletti erőfeszítést igényel), akkor megtanulja elfogadni a gyengeségeit, és képessé válik dolgozni rajtuk. Azok a gyerekek, akik tisztában vannak erősségeikkel és gyengeségeikkel, sokkal kiforrottabb és kiegyensúlyozottabb személyiséggé válhatnak felnőtt korukra. (Csak tartanánk már ennél a résznél!) Megtanulják, hogy a gyengeségek csak akkor hátráltató tényezők, ha hagyják, hogy eluralkodjanak rajtuk.

just-do-it.jpg

Mit javasolnak a szakemberek?

Mindig ugyanazt. Ahogy fentebb is írtam már, sok dolgot próbáltunk: mélyebb beszélgetések, lelki simogatások, "ez csak a te időd" bevezetése, hangsúlyos dicséretek, kineziológus, az edző bevonása a helyzetbe, a tanító véleményének kikérése…
És eközben sok hibánkra is rájöttünk: eleinte szuper ötletnek tűnt a közös iskola, közös osztály, de mostanra döbbentünk rá, hogy ez talán mégsem olyan jó: a három gyerek éjjel-nappal együtt van, egy percnyi nyugtuk sincs egymástól! Ez nagyon fárasztó lehet egy idő után: nem is értem hogyan képesek ezt elviselni?! Bármennyire is ikrek, bármennyire is szorosabb a kapcsolatuk egymással (mint egy hagyományosnak nevezhető testvérpárnál), gyakorlatilag nincs saját, privát szférájuk. Hogyan találják meg így önmagukat?

Mostanában erősen dolgozik bennem a gondolat, hogy külön utakra kellene terelni a gyerekeket. A mindennapokban azonban folyton beleszaladunk abba a közhelyes problémába, hogy hogyan szakadjunk (mi szülők) százfelé. Ki mikor tudja letenni a lantot a munkahelyén, ki vigye az egyik gyereket teniszre, a másikat focira, a harmadikat pedig úszásra?!
És akkor meg nem tanultunk a másnapi matek dolgozatra, nem lett beteg egyik gyerek sem és a napi bevásárlást is egy jótevő angyal intézte el helyettem. Számtalan keserű tapasztalattal, több átveszekedett délutánnal és jó pár kétségbeesett hétvégével a hátam mögött még mindig a megoldást keresem.
Csillapíthatatlan vágyat érzek arra, hogy meglássam mindhárom gyerekem szemében azt a biztonságot, amit a szülei szeretete és jó döntései hoznak. Ahogy mondani szokták: a fél karomat adnám azért, hogy megszűnjenek a gyerekben lévő bizonytalanságok, hogy lássam az önmagára találás édes megnyugvását és ennek hozadékát: három boldog és kiegyensúlyozott gyermek felnőtté cseperedését.

Mert az már biztos, hogy következő iskolaválasztásnál "okosabban" fogunk dönteni. Együtt a gyerekekkel. Mert az ő érdekük is azt kívánja, hogy az erős érzelmi kötődés ellenére saját életterük alakuljon ki.
Valahol a zsigereimben érzem, hogy az önbizalom-hiányos gyerekem viszonylag későn (fiatal felnőtt korában) fog önmagára találni. Addigra lesz előny számára az ikerség. De addig hogyan segíthetem én őt?

Neked is kishitű olykor-olykor a gyermeked?
Te hogyan szoktál önbizalmat csepegtetni bele?

Mentés