Add ajándékba a játék és a tudás örömét!

Hogyan küzdd le a gyerekek 3 leggyakoribb iskolakezdési félelmét?

2016. augusztus 19. - Okosodj Velünk

Bizonyára nem kell téged figyelmeztetni, hogy hamarosan kezdődik a suli, sőt, gyermeked is érzi már a szeptember fenyegető közelségét. Várja, vagy rettegi az első becsengetést? Sok gyerek szorong ilyenkor, most összeírtuk a leggyakoribb félelmeiket, és azt is, hogyan könnyítsd meg neki az iskolakezdés időszakát!

Hamarosan vége a kalandos nyárnak, és becsöngetnek az iskolába. Van, aki örül, van, aki szomorkodik. Ha lehet hinni az interneten terjengő vicces képeknek, az első csoportba a szülők tartoznak, a másodikba a gyerekek:) Alig találni olyan diákot, akinek ne a nyár lenne a kedvenc évszaka, hiszen ez a kalandok és játék időszaka. A végéhez közeledve azonban sok gyermekben szorongás léphet fel, amiket jobb, ha nem veszel félvállról, ugyanis akár az iskolai sikerei múlhatnak rajta.

Most összeszedtük a gyerekek 3 legnagyobb félelmét és azt is, hogyan segíthetsz neki leküzdeni őket!

back-to-school.jpg

3 dolog, ami nyomaszthatja gyermekedet:

  1. Új tanév, új kihívások.

Az osztályok közötti szintlépések természetesek, akárcsak a velük járó új feladatok és megmérettetések. Egy felső tagozatos gyermek ma már minden évben találkozik valamilyen szintfelmérővel, féléves/éves összefoglaló dolgozatokkal, amelyek nagy stresszel járnak. Ennek oka, hogy nem csak a teszten szeretnének jól teljesíteni, hanem a szülők elvárásainak is meg akarnak felelni.

  1. Új iskolatársak okozta feszültség

Az érthető, hogy az iskolaváltás szorongással jár egy gyermek számára. Eligazodni az új környezetben nem könnyű, és ezt megnehezíti, hogy az iskolában is új kapcsolatokat kell építeni. Nem kell azonban költözni ahhoz, hogy a gyermekedet nyomassza az iskolai közeg: a meglévő osztályban is előfordulhat, hogy a nyár során a baráti kapcsolatok megváltoztak, ami feszültségekkel járhat.

  1. Döntéshozástól való félelem

A felső tagozat utolsó osztályaiban már időszerű meghozni a döntést, hogy mi legyen az irány, ha a továbbtanulásról van szó, de alsóban is sokszor kell a jövőről dönteni – például iskolán kívüli tevékenységet, szakkört választani. Kevés olyan nebuló van azonban, aki már általános iskolai tanulmányai alatt tudja, mit is szeretne később csinálni, és hatalmas nyomás lehet számukra, hogy már most kell dönteni a jövőjükről.

Persze nem egyértelműen kijelenthető, hogy minden gyermek fél az iskolakezdéstől. Vannak olyanok is, akik már alig várják, hogy találkozzanak új barátaikkal, és vannak olyanok is, akik mosolyognak ugyan, de belül igenis szoronganak.

Honnan ismered fel, ha fél gyermeked a szeptembertől?

Minden gyerek más és más, de van néhány jel, amiből arra következtethetsz, hogy ő bizony most „ráparázott” az iskolakezdésre:

  • Halogat

Senki se szeret azokkal a dolgokkal foglalkozni, amiktől tart –ez igaz a gyerekekre is. Árulkodó jel lehet számodra az, ha nem szeretne részt venni semmilyen iskolai felkészülésben, nem érdekli a tanszervásárlás, nem lelkesedik az új tolltartóért vagy íróasztalért…

  • Kezelhetetlen

Szorongásra utalhat, ha az iskolát megelőző napokban gyermeked láthatóan ok nélkül felcsattan, nehezen kezelhetővé válik. Ha gyakran válik ingerültté, érdemes leülnötök kicsit beszélgetni.

  • Szokottnál zárkózottabb

Nem csak a látványos kirohanások sugallhatják azt, hogy gyermeked nyomasztó gondolatokkal küzd. A megszokottnál zárkózottabb viselkedés is árulkodó jel lehet, ami miatt érdemes kicsit több időt együtt töltenetek.

Hogyan segíthetsz gyermekednek az iskolakezdésben?

Először is beszélgessetek sokat! Ahogy közeledik az iskola, érdemes kicsit nagyobb hangsúlyt fektetned a köztetek lévő kommunikációra. Ha rendszeresen megbeszélitek, hogy kinek milyen volt a napja, ha természetes, hogy mindig őszinték vagytok egymással, akkor természetes lesz számára az is, hogy félelmeit is megosztja veled. Ezeket soha ne bagatellizáld el, ne mondd neki, hogy alaptalanok, és pláne ne mondd neki azt, hogy „az iskola életed legkönnyebb időszaka, ennél már csak nehezebb lesz!” Számára ezek a félelmek valóságosak, reálisak, és igaziak.  Ha nem veszed komolyan, akkor később nem meri elmondani az aggodalmait. Ha pedig azzal riogatod, hogy ezután csak még nehezebb lesz… nos, az sem segít a szorongások legyőzésében…

Segíthetsz azzal is, ha fokozatosan készültök fel az iskolára: nem az utolsó héten kapkodtok, hanem már augusztus első heteiben elkezdtek bevásárolni, rendezni az iskolai holmikat, így van ideje hozzászokni a gondolathoz. (Mellesleg a családi kasszának is jobban esik, ha a költségeket elosztjátok, mondjuk egész nyárra…)

Amikor elkezdődik az iskola, sokat segíthet, ha az első időszakban több időt töltötök együtt: segítesz neki a tanulásban, vagy éppen hazafelé egy kis kerülőt tesztek, és beugrotok a fagyizóba egy gombócra. Így könnyebben veszi a kezdeti akadályokat, és valami pozitív dolog is lesz a szeptemberében!

A legfontosabb azonban, hogy biztosíts a feltétel nélküli szeretetedről. Legyen kisiskolás, vagy nagyobb, fontos, hogy tisztában legyen vele: nem a hazahozott jegyeken múlik, hogy mennyire szereted! Így kevésbé fog aggódni az iskolai teljesítményei miatt, és stressz nélkül a tanulás is jobban megy!

Mentés