Add ajándékba a játék és a tudás örömét!

Segítség... kamaszokkal élek együtt! - Egy „átlagos” nap margójára

Milyen érzés 3 kamaszfiú anyukájának lenni?

2017. november 19. - Okosodj Velünk

Röviden összefoglalva: nem könnyű. Sokan azt hiszik, a hármasikrekkel a kezdetek voltak nehezek. Nos, voltak nehézségek, de most minden eltörpülni látszik: a fiaim ugyanis egyszerre kamaszodnak, elszabadultak a hormonok! Is….

Előttem már sokan elmondták, megfejtették és megosztották a tapasztalataikat és élményeiket a kamaszkor nehézségeiről a gyerekek és a szülők szempontjából is. Biztos vagyok benne, hogy minden, ilyen jellegű írás szóról-szóra igaz. Még akkor is, ha olykor hihetetlen történetekről szólnak. Mert ez – kérem szépen – egy hihetetlen korszak.

Már reggel hétkor felülők arra az érzelmi hullámvasútra, amin manapság a gyerekeim csücsülnek. Ajaj! Öveket becsatolni! Annak idején a Vidámparkban a Ciklon nevezetű rémség tudott belőlem ekkora frászt kihozni. Sikítva, erősen kapaszkodva, szemeket behunyva a Jóistenhez fohászkodva próbáltam meg túlélni a menetet. Na, most is pont így vagyok!
Mindenki elmondta anno (amikor még csak a pisis pelenkát kellett cserélgetnem rajtuk), hogy „a kamaszkor nehéz lesz”. Jelentem: már a kiskamasz-kor is egy diszkrét agylágyulást okoz… nálam.

Hogyan néz ki egy hármasiker-anyuka átlagos napja?

Harmonikus reggelek… ja, nem.

Reggel még kisimult (bár enyhén karikás) szemekkel ébredek. Akkor még úgy hiszem, hogy ez egy remek nap lesz! Az első 5 perc álmosan és mosolygósan telik, amit legfőképpen a kutyusunknak köszönhetünk, aki egy hatalmas szeretetgombóc mindannyiunk életében. A tizenkettedik percben (ez nem elírás), amikor még a reggeli kávémba sem volt időm belekortyolni, már egy komoly és tartalmas vita van kirobbanóban a legújabb Clash Royal játékkal kapcsolatban. Valami olyasmiről beszélnek, hogy kinek milyen chestet dobott fel tegnap a játék, és ki hányas szintű játékos a klánban, és ki köszönheti pusztán a szerencsének a jelenlegi pozícióját. Jézuusom! Még nincs 7 óra!!! Ekkor még a türelmes énem ücsörög a kanapén és halkan figyelmeztetem a csapatot a hangerő letekerésére. A férjem halántékán viszont ilyenkor már néha kirajzolódik egy lila ér.

Erős kezdés ez hétfő reggel! Mondjuk a vasárnap reggel is pont ilyen volt, csak 1 órával későbbi időpontban. Szóval azt is mondhatom, hogy nálunk simán csak ilyenek a reggelek. Néhány perccel fél nyolc előtt bombaként robban a hír:

- Oh, most jut eszembe, ma matek dolgozatot írunk – mondja a legnagyobb.
- Hogy mi???????????????
Erre a középső:
- Igen, és a magyar tanár azt kérte, hogy mindenki vigyen be egy új kiadású helyesírási szószedetet mára.
- Mivaaaaaaaaaaaan?

És a mindössze 1 perccel később született „cukorfalatom” benyögi, hogy:
- Mára kellett volna megcsinálnom a keresztszemes hímzést, amit elfelejtettem hazahozni a suliból.

A finom lila karikák a szemem alatt átcsapnak mély bordóba, a kedvesen csicsergő reggeli hangom átváltozik, sikítva ordítóvá - mintha egy anyatigris jelezné féktelen erejét a váratlan támadóval szemben.

surprised.jpg

Gyakorlatilag még el sem indult a napom, de nekem már le is áldozott…

Mondhatnám, hogy próbálom ilyenkor megőrizni a hidegvérem, de sajnos ezt nem tehetem. Mármint ezt nem mondhatom. Szó sincs ilyenkor önmegtartóztatástól. Átmegyek totál sárkányba! Kérdőre vonom a díszes társaságot, hogy tegnap este mégis mivel voltak olyan nagyon elfoglalva. Kikérdeztem a történelmet, kijavítottam az angol házi feladatot, úgy csináltam mintha érteném a matek feladatokat. Amikor végeztem ezekkel, megkérdeztem, hogy van-e még valami feladat holnapra. A válasz olyan határozott NEEEEEEEEEEM volt, hogy szinte már kínosan hosszúra nyúlt a szó kiejtése. Akkor ma ilyen hiányosságokkal indulunk suliba; lesz egy gyatra dolgozat jegy, egy hiányjel a helyesírási szószedet miatt és egy egyes a hímzésre! Bravo!

Délelőtt: engem már csak a kutya szeret

De ha a srácok már suliban vannak, akkor marad néhány csendes órám a webshopra és a kutyusra. Juhééééééééééééé! Mázlista vagyok, mert a munkáimat tényleg nagyon szeretem és élvezem a kreatív feladatokat. Gréti kutyusunk pedig bearanyozza a napjaimat. A jelenléte és a szeretete olyan, mint egy kellemes, lágy tejeskávé tejszínhabbal egy hideg téli napon.

Eddig tartott ezen bejegyzésem lelket is simogató része. Figyeld meg, hogy milyen kis csenevész néhány sorról van szó! :)

Rémálom a délutánban

Mert délután kettőkor újra azon a bizonyos hullámvasúton vagyok… éppen fejjel lefelé lógva. A reggeli fél 8-as sokk még csak a kezdet volt. Azóta hozzá csapódott a hiányos listához egy osztályfőnöki figyelmeztetés, hiszen mint kiderült, az én gyerekem a legviccesebb srác az osztályban (legalábbis az osztály 90%-a szerint). A tanárok humorérzéke viszont vacak lehet ebben a suliban, ha csak egy beírással tudják értékelni az óra közbeni frappáns bekiabálásokat az én „szupermenő” gyerekemtől. (Csak ide írom le, hogy egyébként tényleg jó meglátásai vannak a gyereknek és bizony mi is sokat nevetünk otthon rajta, remélem, a tanárok ezt nem olvassák). De az iskola az más! Amikor már az ellenőrzőbe is nyoma van a humorának, akkor azért – rendes anyaként – jeleznem kell neki, hogy húzza meg a határokat.

Családias, hangulatos esték (?)

Indulhat a délutáni elmebaj: különórák, sport és tanulás. Este 6 órára újra mindenki otthon van. Az egyik éppen hisztizik, a másik pont (véletlenül) bokán rúgta a másikat, a harmadik pedig számon kéri rajtam a szótárfüzetét (amit állítólag nekem kellett volna megvennem pont ma). Mikor is említetted, hogy kell egy új füzet? Ja, hogy nem is említetted. Aha! És ekkor elindul a gőz mindenki fejében. Fél órával a hazaérkezésem után már túl vagyunk két beszóláson, egy sírva fetrengek a földön-állapoton, egy ajtócsapkodáson (a fal finoman megrepedt a tok mellett) és néhány angol káromkodás is elszállt a széllel (méghogy a youtube-ról nem lehet nyelvet tanulni!)

Újra átvesszük a másnapi iskolai feladatokat; meglepő módon mindig előkerül még egy-egy „apróság”. Ha ez megvan, akkor leengedés. Kb. 15 perc nyugi. Mert az esti fürdésnél nem mindegy, hogy ki megy elsőnek a zuhany alá, ki nyújtózhat el a kádban és ki pakolja el a fürdőszobát lefekvés előtt. Ettől megint elszabadulnak az indulatok, néha még egy erőfitogtató lökdösődés is kialakul. Te jó ég! Háthovakerültem????? Amikor végre ágyba kerülnek, akkor még félhangosan megváltják a világot; átbeszélik a nap eseményeit, megtervezik és megosztják egymással a titkaikat, a vágyaikat. Aztán fél 10-re elcsendesül a ház, halk szuszogás hallatszik csak a szobájukból. Ilyenkor csendben rájuk szoktam még nézni (ciki???), mert annyira megnyugtató ez a látvány: három csenevész gyerek, akik a legtöbbet jelentik nekünk a világon, végre megnyugodtak és édesen alszanak.

Kamaszkor a gyerekek szemszögéből

Ha igazán őszinte és tárgyilagos akarok lenni, akkor azt is be kell vallanom most, hogy a srácokat sem irigyelem. Pillanatnyilag egy vékony kötélen egyensúlyozva próbálnak átkelni a gyermekkor és a „nagyfiúvá” válás két partja között. Érzelmileg könnyen elbillenve, az örökös megfelelésből kicsit kitörve, a határaikat feszegetve, délcegen mennek előre az életben. Tényleg szeretnék nekik (és magamnak is) segíteni túlélni ezt az időszakot. Nincs olyan nap, hogy valamilyen formában ne mondanám el nekik, hogy mennyire szeretem őket, (néma ölelés, szívecskés szemű smiley, határozott kijelentés) és hogy milyen nagyra tartom őket. Mert az érzelmi hullámvasút néha az egekbe repít, és megmutatja mindazt, amiért érdemes kitartani kiskamasz kincseink mellett!

A bejegyzés trackback címe:

http://okosodjvelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9813310255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.